Nos, szerencsésen visszaértem a Learntecről. Németország vezető oktatástechnológiai és e-learning kongresszusa és kiállítása nem okozott csalódást most sem, bár sokkal kevesebben voltak, mint tavaly, ahogy azt a hivatalos jelentésekben is olvasni lehet.
Én ezt annyiban érzékeltem, hogy tavaly néha gyakorlatilag nem fértem fel a buszra, idén viszont mindig volt ülőhelyem – egyébként nem csökkent a színvonal. Sok kiállító volt, érdekes programokat ismerhettem meg és ismét találkozhattam személyesen olyan kollégákkal, akikkel egyébként csak virtuálisan vagyok kapcsolatban.
A 3 napos kongresszus érdekes programokat kínált a látogatóknak. Workshopok keretén belül szó volt például a Second Life–ról és annak oktatástechnológiai vonatkozásairól, vagy a Google-ról és társairól. Január 30-án került sor az egész napos Teletutor Találkozóra. Reggel 9 és este 6 óra között sok izgalmas előadást hallgathattak meg a résztvevők. A témák között szerepelt az online oktatás (és a live-online tréningek) minőségbiztosítási kérdése, hallhattunk előadást arról, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy teletutornak. Természetesen nem maradhatott ki a témák közül a web 2.0 – sőt, a web 3.0 sem! A találkozó külön érdekessége az volt, hogy az élő előadásokat online is követhették azok, akik akarták: Új-Zélandról, Angliából és az USA-ból voltak így "jelen " hallgatók.
Az elhangzottakról és tapasztaltakról röviden majd itt a blogban is beszámolok nektek.