Vagy hallgassunk inkább a fülünkre? Avagy, milyen feladatokat készíthetünk rövid videófilmek segítségével?
Tegnap írtam arról, hogy a tanítványomnak a Myvideo oldalon kerestem megfelelő anyagot az órai bemelegítéshez, és ekkor jött az ötlet, hogy igazán írhatnék arról is, mit lehet még kezdeni egy vidófelvétellel a fentieken kívül.
Az első lehetőség értelem szerűen a tegnapi blogban bemutatott, amikor nem szöveggel, hanem a látott képekkel dolgozunk. Én azt választottam a tegnapi feladatban, hogy a tanuló szavakat gyűjt a látottak alapján. Adhattam volna azonban konkrét megfigyelési szempontokat is, mint például, hány tűzoltóautót lát, lát-e startoló repülőt, mennyien vannak a várócsarnokban, hány részre bontható a videó stb., és azután erről is tudtunk volna beszélgetni.
A másik lehetőség, ha a videó szöveges fájlt tartalmaz. Ebben az esetben alkalmazhatunk szinten minden feladatfajtát, amit a hallás utáni értésnél is bevethetünk. Így például
- Képeket vághatunk ki a videóból (Screenshots-ok formájában) és a tanulónak ezeket kell sorba rendezni a szövegben olvasott információk sorrendjének megfelelően.
- Irányított kérdéseket tehetünk fel (Ki találkozott kivel? Ki késik el? Miért? Stb.)
- Kulcsszavak, kérdőszavak alapján információkat kérhetünk vissza a tanulótól.
- Igaz-hamis állításokat tehetünk fel
- Táblázatot készíthetünk, amelybe a szöveg alapján bizonyos hiányzó adatokat be kell írni
- Megadott információkat rendeztethetünk a megfelelő sorrendbe a szövegben hallott információk sorrendjének megfelelően.
Példát szokás szerint a nyelvsulim mintafeladatai között találtok! A hasonló feladatokat a diákok nagyon kedvelik, pláne ha nem vagyok lusta és magyarázatot is fűzök hozzájuk.
A vidós feladatoknál arra kell vigyázni, hogy olyan adatokat kérjünk csak vissza, amelyekhez a szöveget is érteni kell, nem elég látni. A tanulók ugyanis nagyon fifikásak és szeretnek a kisebb ellenállás felé mozdulni, azaz ha valamit elég látni ahhoz, hogy meg tudják oldani a feladatot, akkor nem fognak a szövegre figyelni. (tanulóként - elárulom.... – én is ilyen huncut lusta malac vagyok...)
Hihetünk a szemünknek?
2007.10.09. 15:24 :: BHajnal
1 komment
Címkék: nyelvtanítás videóval mintafeladat hallás utáni értés lingvico labor
A bejegyzés trackback címe:
https://onlinenyelvoktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr9191296
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
monethorama 2007.10.11. 21:43:15
Köszi a tippet!!A Screenshots-ot eddig nem is ismertem....Ezek után már használni is fogom;)